Tévhitek, kötelezettségek, fontos linkek

Részletek a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényből
3. § (1) A törvény hatálya - a (4) bekezdésben foglalt kivételekkel – kiterjed
a) a felnőttképzésben részt vevő, illetve a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatást igénybe vevő felnőttre,
b) a (2) bekezdésben meghatározott tevékenységükkel kapcsolatosan a
-
közoktatási intézményekre,
-
szakképző intézményekre,
-
felsőoktatási intézményekre,
-
közhasznú társaságokra, egyesületekre, köztestületekre, alapítványokra, közalapítványokra, továbbá
-
egyéb jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra, egyéni vállalkozókra, valamint ezek felnőttképzési tevékenység folytatására létrehozott társulásaira,
-
Magyar Köztársaság területén oktatási tevékenységet folytató külföldi szervezetekre, személyekre.
(2) E törvény alkalmazásában felnőttképzési tevékenység
a) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jogalanyok e törvénynek megfelelő, saját képzési programja alapján megvalósuló iskolarendszeren kívüli olyan képzése, amely célja szerint meghatározott képzettség megszerzésére, kompetencia elsajátítására irányuló általános, nyelvi vagy szakmai képzés, továbbá
b) a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás.
10. § (2) Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény az ellenőrzés időpontjában szerepel a nyilvántartásban, de korábban a felnőttképzési tevékenységét nyilvántartásba vétel nélkül folytatta, az intézménnyel szemben a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) … nyolcszorosának megfelelő összegű bírságot szab ki. Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a felnőttképzést folytató intézmény az ellenőrzés időpontjában nem szerepel a nyilvántartásban - és így tevékenységét jogellenesen végzi -, az intézményt eltiltja a felnőttképzési tevékenységtől.
(3) A (2) bekezdés szerinti intézmény a jogellenes tevékenység észlelésétől számított két évig nyilvántartásra vonatkozó kérelmet nem nyújthat be.
(4) Az eltiltást kimondó határozatot a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján közzé kell tenni.
(5) Ha a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szereplő intézmény a tevékenységét nem a jogszabálynak megfelelően látja el, vele szemben az állami foglalkoztatási szerv … havi minimálbér másfélszeresétől hét és félszereséig terjedő összegű bírságot szabhat ki. Amennyiben a felnőttképzési intézmény a feltárt jogszabálysértést az állami foglalkoztatási szerv határozata alapján nem szünteti meg, illetve ismételten jogszabálysértést követ el, az állami foglalkoztatási szerv egy évre eltiltja a felnőttképzési tevékenységtől és az erre vonatkozó határozatát a (4) bekezdés szerint közzéteszi.
16. § (1) Felnőttképzést csak képzési program alapján lehet folytatni.
17. § (1) A képzési programnak igazodnia kell a képzésben részt vevő felnőttek eltérő előképzettségéhez és képességeihez
20. § (3) A felnőttképzési szerződést írásban kell megkötni, és öt évig a felnőttképzést folytató intézmény köteles megőrizni.28. § (2) A felnőttképzést folytató intézmény felnőttképzési tevékenységéről a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény előírásai szerint statisztikai célú adatszolgáltatásra kötelezett.
Amiben segítünk
- Átvizsgálás, tanácsadás
- Jogszabályi karbantartás
- Cégképviselet
- Akkreditáció
- Kompetencia vizsgálat
- OKJ-s dokumentumok elkészítése
- Oktatási központ létrehozása
- Távoktatási rendszer
Még talán nem késő!
1. Villám Átvizsgálás
Biztos, hogy minden rendben?
2. Gyors Stratégiai Segítség
Ha baj van...
HÍVJON MINKET MOST!
+36209340493
+36305516143
Tudta Ön?
16. § (1)
Felnőttképzést csak képzési program alapján lehet folytatni. (Részlet a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényből)
17. § (1)
A képzési programnak igazodnia kell a képzésben részt vevő felnőttek eltérő előképzettségéhez és képességeihez. (Részlet a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvényből)
Oklevél
Biztos benne, hogy a képzés végén Ön által kiállított "Oklevél" elnevezés jogszerű?
Foglalkozási napló és Tanulói munkanapló
... hogy a tanuló gyakorlati ideje alatt kötelező vezetnie a gazdálkodó szervezetnek mindkettőt.
Digitális írástudás
... hogy mely általános, szakmai vagy nyelvi képzésnél kötelező oktatni az intézménynek.
Tanulói és Felnőttképzési szerződés
.... hogy mi a különbség a két szerződés között és hogy melyiket mikor kell használni.
Képzések
... hogy a Külső, Belső és Vegyes képzés között mi a különbség?
Felnőttképzési szerződés
A felnőttképzési szerződést írásban kell megkötni, és 5 évig kell megőrizni.
OKJ-s képzések
Tudja, hogy mi a pontos előírás és követelmény OKJ-s képzéseknél?
Szakiskolai gyakorlati képzés
Tudja, hogy a gyakorlatot teljesítő diáknak mennyi a kötelező díjazása?
Referenciáink
